Avagy: mit tudnak rólunk a számok, amit mi régóta sejtünk – de inkább ne(m) ismerjük be!
Bevezetés: Miért, fáj ez?
Ami most következik, az a magyar társadalom jellemzése – nem a szokásos "de azért büszkék lehetünk rá" csomagolásban, hanem picit nyersen, a számok nyelvén, úgy, ahogyan a tükör mutatná, ha a tükör beszélni tudna. És ha a tükör nem félne, hogy megverik érte.
A módszer a következő: vesszük az emberi tulajdonságok egy listáját – "jókat" és "rosszakat" vegyesen –, és megnézzük, melyik illik ránk, nem a nagymamánk szerint, hanem a European Values Study, a World Values Survey, a Transparency International és még tucatnyi (és guruló dollárokkal is támogatott) nemzetközi kutatás, és hazai pénzeken táplált intézetek szerint egyaránt. Azok szerint, akiket nem lehet megvádolni azzal, hogy "Soros fizeti őket", nyilván lódítanak, legalább megfizetik őket.
De mielőtt bárki teljesen kiborulna, vagy megnyugodna: a kormányközeli kutatóintézetek – Századvég, Nézőpont – adatait is figyelembe vettem. Nem azért, mert feltétlenül igazuk van, hanem mert egy társadalom önképe nem teljes, ha csak az egyik oldal tükrét nézzük. Két szem kell a térlátáshoz – még akkor is, ha mindkettő kancsal.
Fontos kitétel: egy egész nép jellemzése szükségszerűen igazságtalan – mint amikor azt mondjuk, hogy "a magyarok pesszimisták", miközben ott van Rubik Ernő, aki kifejezetten optimistán feltételezte, hogy valaki majd ki tudja rakni azt a kockát. A következő elemzés tehát tendenciákat mutat, nem személyes diagnózisokat. Ja, és hosszú lett…
I. BIZALOM, MEGBÍZHATÓSÁG, ŐSZINTESÉG
Avagy: "Nem bízom senkiben, de azért meséld el, te kiben nem bízol"
Érintett pozitív tulajdonságok: megbízható, diszkrét, lelkiismeretes, felelősségteljes, pártatlan, őszinte, körültekintő
Érintett negatív tulajdonságok: tisztességtelen, alattomos, kétszínű, cselszövő, kiismerhetetlen
A magyar társadalom bizalomszintje 25-28%. Ez azt jelenti, hogy ha egy szobában tíz magyar ül, maximum kettő-három gondolja, hogy a többiek nem akarják átverni. A maradék hét-nyolc biztosra veszi, hogy a szobában mindenki más hazudik – miközben természetesen ő maga "a ritka kivétel", tehát mindenki.
Skandináviában ez a bizalmi arány 60% felett van. Ők persze képesek is arra, hogy egy boltban felügyelet nélkül hagyják a pénzt az áruk mellett. Magyarországon ez a koncepció úgy hangzana, mint egy vicc, ahogy mondjuk, a bolt is eltűnt, mire visszaértünk, vagy csak az marad amit odabetonoztak.
Honnan jön ez? A Kádár-rendszer negyven éve alatt megtanultuk, hogy a szomszéd lehet besúgó, a kolléga jelenthet, és a "megbízható" ember az, aki még nem árult el – a hangsúly a "még"-en van. Ez olyan mélyen beleivódott a társadalmi DNS-be, hogy harminc év demokrácia sem volt elég kimosni, sőt valahogy mintha tudott volna rajta mélyíteni, ha már nem konkrétan. Bár a demokrácia-részben is van mit idézőjelbe tenni.
És ha azt gondolnánk, hogy a rendszerváltás meghozta a nagy bizalmi újrakezdést – nos, 2006 ebben az illúzióban is segített. Az őszödi beszéd, amelyben egy miniszterelnök nyilvánosan bevallotta, hogy a kormánya "reggeltől estig" hazudott, majd az ezt követő tüntetések brutális rendőri szétverése – ez a kombináció a bizalomhiányt nem gyógyította, hanem bebetonozta. A polgárok megtanulták, hogy nem csak a kommunizmus alatt hazudnak nekik, hanem a demokráciában is – csak elegánsabban. Vagy kevésbé elegánsan, pofátlanabbul, cinikusabban, ahogy vesszük.
A bizalomhiány természetes velejárója a "kis magyar svindli" – a szabályok kreatív megkerülésének nemzeti sportja. A kommunizmus alatt ez adaptív túlélési stratégia volt: ha a rendszer igazságtalan, akkor az igazságtalan rendszer kijátszása igazságos. A baj az, hogy a rendszer kijátszásának reflexe a rendszerváltás után sem állt le. Csak éppen most már nem az állami vállalatot csaptuk be, hanem egymást és az adóhatóságot, összességében magunkat, de legalább azt hisszük, mi jól járunk.
A Transparency International szerint Magyarország a korrupcióérzékelésben az EU utolsó helyén áll – 41 pont a 100-ból, 82. hely a világon. Hogy ez mennyire rossz? 2012-ben még 55 pont volt. Tizenkét év alatt romlottunk 14 pontot – ami, ha belegondolunk, maga is egyfajta "teljesítmény", csak éppen nem az a fajta, amit az ember szívesen ír az önéletrajzába. Különben is a korrupció az, amiből minket kihagytak.
Fontos megjegyezni: a korrupció nem 2010-ben kezdődött Magyarországon. A privatizáció során a kilencvenes években, majd a 2002–2010 közötti baloldali kormányzás alatt is épültek oligarchikus hálózatok, áramlottak közpénzek kétes irányokba, és virágzott az "üzleti-politikai összefonódás". A jelenlegi rendszer a korrupciót nem feltalálta, hanem centralizálta és rendszerszintűvé tette – ami egyszerre hatékonyabb és nehezebben támadható.
Az embléma természetesen Mészáros Lőrinc, aki gázszerelőből lett az ország leggazdagabb embere, és ezt nyilvánosan "Istennek, a szerencsének és Orbánnak" tulajdonította – ebben a sorrendben, ami önmagában is figyelemreméltó teológiai álláspont. De ne legyünk feledékenyek: a rendszerváltás utáni első oligarchageneráció – Csányi Sándor, Demján Sándor, Széles Gábor és társaik – sem az utcán talált aprópénzből gazdagodott meg. A politika és a vagyon összefonódása magyar hagyomány, nem pártspecifikus jelenség. A jelenlegi rendszerben a mértéke és a szemérmetlensége új – de a mechanizmus régi.
A végeredmény: a "megbízható" tulajdonságot a magyar társadalom a szűk családi-baráti körben gyakorolja – azon kívül a "kiismerhetetlen", a "cselszövő" és a "kétszínű" dominál. Így bárki is vezeti (majd) az országot, kit bíznának meg, te kit bíznál meg?! Nem tudom, de legalább titokban hallgassa le a feleségét és utána teregesse ki a szennyest és adja a felvételt hozza ország-világ tudtára! Nem azért van ez így, mert genetikailag erre vagyunk kódolva, hanem mert századokon át ezek voltak a túlélés eszközei. Csak éppen elfelejtettük letenni őket, amikor már nem a túlélés a tét, mert most is az.
II. NYITOTTSÁG, TOLERANCIA, BEFOGADÁS
Avagy: "Gyere, vendégem vagy – de előbb mondd meg, honnan jöttél, és miért"
Érintett pozitív tulajdonságok: barátságos, kulturált, vendégszerető, nyitott, kíváncsi, tapintatos, békés, együttműködő, megbocsátó, nagylelkű, rugalmas
Érintett negatív tulajdonságok: barátságtalan, arrogáns, sznob, vulgáris, durva, faragatlan, tiszteletlen, udvariatlan, szemtelen, ellenszenves, rosszindulatú, hatalmaskodó
A magyar vendégszeretet létezik, valóban létezik. Ha meghívnak egy magyar családhoz, annyi ételt kapsz, hogy a harmadik fogás után fizikailag képtelen leszel felállni – és a házigazda még megsértődik, ha nem kérsz ráadást. Ez nem mítosz, ez tény.
A TÁRKI éves idegenellenesség-mérései a következő képet mutatják: 2011-ig az erős idegenellenesség 25–34% körül mozgott – ami nem jó, de nem is katasztrofális. Aztán a kormány 2015-ben elindította a bevándorlásellenes plakátkampányt, és 2017-re ez az arány 60%-ra ugrott. Tehát a xenofóbia megugrásáért nem a "természetes" attitűdök felelősek, hanem egy milliárdokba kerülő állami kampány – ami, ha belegondolunk, a világ egyik legdrágább módja annak, hogy az ember rosszabbul érezze magát a szomszédja miatt.
Tudom, egyikünk sem ilyen, és csak a méréseket torzítják, hogy erre az eredményre jussanak.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a 2015-ös migrációs válság valódi kihívás volt, és a biztonsági aggodalmak egy részének volt racionális alapja. Több százezer ember kontrollálhatatlan áramlása bármely társadalomban feszültséget kelt – nem csak Magyarországon. A kérdés nem az, hogy jogos-e az aggodalom, hanem az, hogy a politikai válasz arányos volt-e a valós kihívással. Spoiler: nem volt az – de az sem igaz, hogy az egész pusztán a semmiből lett kitalálva.
A TÁRKI "Piréz-teszt"-je az egésznek koronája: a kutatók kitaláltak egy nem létező etnikumot – a "pirézeket" –, és megkérdezték a magyarokat, beengednék-e őket az országba. A válaszolók több mint 60%-a nemmel válaszolt. Nem engednek be egy népet, amely nem létezik. Ez az emberi gyanakvás olyan szintje, amellyel kapcsolatban nehéz eldönteni, hogy sírjunk vagy nevessünk. Azért is, mert az említett szomszéd a valóságban sem kopogtat az ajtón. Ez is hülyeség, mert mindenki tudja, hogy nincsenek Pirézek; megint átvertek!
Ugyanakkor van itt egy csendes ellentmondás: a magyarok 56–58%-a elfogadja a homoszexualitást, és ez az arány növekszik – miközben a kormány anti-LMBTQ törvényeket hoz. Ami azt is jelenti, hogy a propagandagépezet nem mindenható: bizonyos dolgokat az emberek egyszerűen a saját tapasztalatukból tudnak, és azt nem lehet felülírni plakátokkal. A konszenzuális magánügyed a magánügyed. Ugyanakkor azok, akik a törvényt támogatják – és nem kevesen vannak –, nem feltétlenül "gyűlölködők": sokan közülük őszintén aggódnak a gyermekek védelméért, még ha ez az aggodalom túlzónak vagy félrevezetettnek tűnik is kívülről. A motiváció és a hatás két különböző dolog.
A közéleti hangvétel területén viszont nincs ilyen jó hír. A politikai diskurzus az elmúlt tizenöt évben olyan mértékben durvult el, hogy ma egy parlamenti vitát hallgatni körülbelül olyan kulturális élmény, mint egy kocsmai verekedés tanújaként létezni – azzal a különbséggel, hogy a kocsmában általában hamarabb kibékülnek. Vagy egyáltalán. A durvaság nem egyoldalú, a mérgezés kölcsönös – és mindkét oldal meg van győződve, hogy ő csak "reagál" a másik provokációjára.
III. OPTIMIZMUS, ÉLETKEDV, HUMOR
Avagy: "Nekünk a pohár nemcsak félig üres – hanem valószínűleg mérget is tettek bele"
Érintett pozitív tulajdonságok: optimista, bizakodó, vidám, humoros, lelkes, játékos, bolondos, élénk, álmodozó, kalandkedvelő, merész
Érintett negatív tulajdonságok: pesszimista, komor, rosszkedvű, nyűgös, fásult, humortalan, szerencsétlen, bágyadt, frusztrált, zaklatott, mogorva
Kezdjük a jó hírrel: a magyar humor világszínvonalú. Az önirónia, a politikai vicc, a szarkasztikus megfigyelés olyan nemzeti műfajok, amelyekben kevés nép tud velünk versenyezni. Nem véletlen, hogy a világ legjobb humoristáinak jelentős része magyar származású vagy magyar hatás alatt áll.
Most pedig a másik oldala: ez a humor ugyanakkor védekezőmechanizmus is egyben. Az ember azért is fejleszt ki rendkívüli humort, mert az alternatíva az lenne, hogy véletlenül beledől a Dunába.
A számok brutálisak. A Gallup 2009-es felmérésében Magyarország a 120 vizsgált ország közül a 117. volt az optimizmus tekintetében. A 117. Zimbabwe mögöttünk volt, amelynek egy főre jutó GDP-je a miénk töredéke. Tehát egy ország, ahol az emberek objektíven sokkal rosszabbul éltek, mégis optimistábbnak bizonyult. Ez nem azt jelenti, hogy a zimbabweiek tévedtek – hanem azt, hogy mi gyakorlatilag bajnokai vagyunk annak, hogy rosszul érezzük magunkat méltányos körülmények között.
A "magyar kesergő" nem költői túlzás: akadémiai kutatás bizonyította, hogy a magyar egyetemisták szubjektív jólléte és optimizmusa alacsonyabb volt külföldi kortársaikénál azonos életkörülmények között is. Vagyis ha egy magyar és egy dán diák pontosan ugyanazt a szobát kapja, ugyanazt az ösztöndíjat, ugyanazt az ételt eszi – a magyar attól még rosszabbul fogja érezni magát. A pesszimizmus nem a körülményekre adott válasz – hanem kulturálisan öröklött szűrő, amelyen keresztül a körülményeket érzékeljük.
Ez a pesszimizmus nem "butaság" – hanem évszázadok tapasztalatának lecsapódása. Ha egy ország hatszáz évig kb. sorozatosan a vesztes oldalon végzi minden háborúban, elveszíti területe kétharmadát, lakossága felét, átéli a holokauszt borzalmait, az 1956-os forradalom leverését és a kommunizmus negyven évét – nos, az ilyen országban az optimizmus nem természetes állapot, hanem intellektuálisan aszkéta teljesítmény.
A mentális egészség adatai alátámasztják: a CES-D depresszióskálán Magyarország a legmagasabb átlagértéket produkálta mind a 23 vizsgált európai ország közül. Az öngyilkossági ráta az 1985-ös világrekord (46/100 000) óta ugyan 65%-ot csökkent, de továbbra is az EU legmagasabbjai között van.
Mégis: a World Happiness Report-ban a 2015-ös 104. helyről a 2024-es 56. helyre javultunk. Ami azt bizonyítja, hogy a magyarok képesek boldogulni – csak nem szívesen vallják be. Tele vannak a szórakozóhelyek, színházjegy mutatóban sincs, étteremben asztalt jobb, ha előre foglalsz, szóval nem megy jól, de legalább adunk magunkra és a panaszkodás helyszínére.
IV. KITARTÁS, ERŐFESZÍTÉS, AMBÍCIÓ
Avagy: "Csináljunk valamit! – Inkább ne, úgysem sikerül. – Na jó, de azért ne csináljuk túl lelkesen."
Érintett pozitív tulajdonságok: kitartó, eltökélt, célorientált, makacs, magabiztos, vezető, leleményes, racionális
Érintett negatív tulajdonságok: lusta, nemtörődöm, gondatlan, céltalan, tétlen, könnyedén feladó, hezitáló
A magyar leleményesség világszerte ismert. Tizenhárom Nobel-díj tízmillió embertől – ez önmagáért beszél. Rubik-kocka, golyóstoll, C-vitamin, a számítógép alapjai, a holográfia – mind magyar agyakból pattant ki. A baj nem a tehetség hiánya. A baj az, hogy a tehetséget itthon rendkívül nehéz hasznosítani, hacsak az ember nem ismeri a megfelelő embereket a megfelelő helyeken.
Az igazsághoz tartozik, hogy a "megfelelő emberek a megfelelő helyeken" nem kizárólag a NER sajátossága. A rendszerváltás utáni valamennyi kormány alatt működtek informális hálózatok, amelyekben az előmenetel feltétele a politikai kapcsolat volt. Az MSZP–SZDSZ korszak alatt a privatizációs elit, a Fidesz alatt a NER-oligarchák – a mechanizmus ugyanaz, a szereplők cserélődnek. A különbség a mértékben és a rendszerszintű szervezettségben van – de a reflexet, hogy "kit ismersz, az számít", nem egyetlen párt találta fel.
A civil aktivitás adatai a tehetséggel éles kontrasztban állnak: 99,8% soha nem adományozott a családján kívülieknek. 64% soha nem végzett önkéntes munkát. A civil szervezeti tagság 5–10%. Ezek nem "lusta nép" számai – ezek egy traumatizált nép számai, amelyet évtizedeken át arra neveltek, hogy a közélet veszélyes, a kezdeményezés büntetendő, és aki kidugja a fejét, az kockáztatja, hogy levágják.
A Kádár-rendszer társadalmi szerződése így szólt: "Ne politizálj, és békén hagyunk. Kapsz Trabantot, mehetsz a Balatonra nyaralni, és ha nagyon jól viselkedsz, Bécsbe is elengedünk." Ez a szerződés formálisan 1989-ben lejárt – informálisan talán soha. De a passzivitást nem csak a kommunizmus tanította. 2006-ban, amikor állampolgárok tízezrei mentek az utcára a politikai hazugsággal szemben, a válasz szemkilövetés és verés volt – nem a Fidesz, hanem egy baloldali-liberális kormány részéről. Ez a tapasztalat is mélyen beleégett: a politikai részvételnek nem csak a kommunizmusban volt ára, hanem a demokráciában is lehetett. A magyarok jelentős része továbbra is úgy gondolja, hogy a közügyekkel foglalkozni "nem az ő dolga", és aki mégis megteszi, az vagy naiv, vagy gyanús.
A generációs törésvonal itt a legélesebb. A fiatalok 40%-a tervezi, hogy elhagyja az országot – ez az EU legmagasabb értékei közé tartozik. 2010 óta 324 179 ember emigrált hivatalosan, 80%-uk negyven év alatti, harmaduk diplomás. Ez nem "lustaság" – épp ellenkezőleg, ez az ambiciózusak lábbal szavazása.
Ugyanakkor a magyar társadalom képes a mobilizációra – de csak ritkán és röviden. 2014: internetadó elleni tüntetés (siker). 2018: "rabszolgatörvény" elleni tüntetés (részleges siker). 2024: Magyar Péter és a Tisza Párt gyors felemelkedése. A minta: hosszú passzivitás, hirtelen fellobbanás, majd visszacsúszás a fásultságba. Mint egy gejzír: időnként kitör, de a legtöbb időt alvással tölti.
V. EMPÁTIA, ÉRZÉKENYSÉG, SZOLIDARITÁS
Avagy: "Sajnálom, hogy rossz neked – de nekem rosszabb, szóval tulajdonképpen én vagyok az áldozat"
Érintett pozitív tulajdonságok: szerető, érzékeny, figyelmes, intuitív, bátorító, nyugodt, belátó
Érintett negatív tulajdonságok: lobbanékony, sértődős, ingerlékeny, bosszúálló, engesztelhetetlen, féltékeny, szívtelen, könyörtelen, türelmetlen
A magyar ember a szűk családi körben képes talán rendkívüli empátiára, odaadásra és áldozatvállalásra. A baj ott kezdődik, amikor a családi kör határán túl kell nézni.
Ferge Zsuzsa szociológus – a magyar szegénységkutatás doyenje – a következő diagnózist adta: "A szegényeknek nincs hangjuk, és a nem-annyira-szegényeknek nincs szolidaritásuk, mert félnek, hogy elveszítik a meglévő előnyeiket."
Az affektív polarizáció adatai tragikomikusak: a Policy Solutions kutatása szerint a magyarok a saját politikai oldalukat ~70 pontra értékelik egy százas skálán, a másikat 28–35 pontra. 15% szakított családi kapcsolatot politikai nézeteltérés miatt. 13% fizikailag is összeütközött politika miatt. A karácsonyi vacsora Magyarországon ma úgy kezdődik, hogy megegyeznek: "politikáról nem beszélünk" – majd harmadik fröccs után mindig ott tartanak, hogy nagypapa hazaáruló, sógor meg balek.
A társadalmi empátia szelektív: az "in-group" (saját politikai tábor) tagjai iránt erős, az "out-group" (a másik oldal) tagjai iránt gyakorlatilag nulla vagy inkább mínusz. Ez nem magyar sajátosság – de a mértéke az. Egy kormánypárti magyar a menekülteket fenyegetésnek érzi, miközben személyesen sosem találkozott eggyel. Egy ellenzéki magyar a vidéki Fidesz-szavazót "birkának" nevezi, miközben személyesen nem járt a hátrányos helyzetű kistelepüléseken. Mindkét oldal empátiahiánya táplálja a másik oldal empátiahiányát – egy öngerjesztő spirálban, amelyből kikerülni egyre nehezebb.
VI. KREATIVITÁS, SZELLEMI ÉLET, TANULÁS
Avagy: "Zseniálisak vagyunk – kérdés, meddig"
Érintett pozitív tulajdonságok: intelligens, kreatív, gazdag fantáziájú, kíváncsi, racionális, tanul a hibáiból
Érintett negatív tulajdonságok: buta, ostoba, tudatlan, korlátolt, behatárolt, babonás, hiszékeny
Tizenhárom Nobel-díj. A magyar szellemi kapacitás - tény!
De lássuk a másik oldalt. A PISA 2022 adatai szerint a szocioökonómiai háttér a magyar matematikai teljesítmény varianciájának 25%-át magyarázza – ez közel duplája az OECD-átlagnak. Magyarul: Magyarországon az számít, milyen családba születtél, nem az, mennyire tehetséges vagy. A magyar oktatási rendszer az OECD egyik legszegregáltabbja: aki szegény családba születik, annak az esélye arra, hogy kiemelkedjen, statisztikailag a fele annak, mint egy dán gyereké.
A generációk közötti státuszkorreláció 0,6–0,8 – ami laikusul azt jelenti, hogy a nagypapád társadalmi pozíciója erősebben határozza meg a te pozíciódat, mint a saját erőfeszítésed. Ez nem meritokrácia – ez feudalizmus Excelben.
A "tanul a hibáiból" tulajdonság a legfájóbb pont. Egy 2020-as felmérés szerint a magyarok 54%-a úgy véli, a legtöbb embernek jobb élete volt a kommunizmus alatt. Ez az a pillanat, amikor az ember szeretne sírni és nevetni egyszerre. Nem azért, mert a kommunizmus "jó" volt – hanem azért, mert ez a szám azt jelzi, hogy a demokratikus átmenet három évtizede nem tudta bizonyítani a saját értelmét a lakosság többsége számára. Ez a demokrácia kudarca? A kapitalizmus kudarca? Vagy azé a társadalomé, amelyik a saját szabadságával nem tudott mit kezdeni?
A kérdés nem retorikai: a rendszerváltás utáni sokk – tömeges munkanélküliség, a szociális háló széthullása, az infláció – valódi szenvedést okozott, különösen vidéken és az idősebb generációknak. Aki a kilencvenes éveket nyugdíjasként, munkanélküliként vagy kisvállalkozóként élte meg, annak a "volt jobb is" érzése nem tájékozatlanságból fakad, hanem személyes tapasztalatból. Az más kérdés, hogy a nosztalgia szelektív: az is emlékezhetne arra, hogy a Kádár-rendszer alatt nem lehetett szabadon utazni, nem lehetett szabadon véleményt nyilvánítani, és a jólét egy globális adósságcsapda árán jött – de az emberi emlékezet nem mérleg, hanem szűrő.
A konspirációs elméletek iránti fogékonyság – Krekó Péter (Political Capital) kutatásai szerint – Magyarországon az EU legmagasabbjai között van. Ez nem "butaság" – hanem annak a következménye, hogy ha az ember nem bízik az intézményekben, a médiában és az embertársaiban, akkor az alternatív magyarázatok iránti nyitottsága megnő. Ha nem bízol az orvosban, a kuruzslóhoz mész.
VII. SZABADSÁG ÉS TEKINTÉLY
Avagy: "Szabadságot akarunk! (De egy erős kezű vezető jó lenne mellé.)"
Érintett pozitív tulajdonságok: kalandkedvelő, merész, magabiztos, eltökélt, vezető
Érintett negatív tulajdonságok: engedetlen, hatalmaskodó, főnökösködő, arrogáns, öntelt
A magyar szabadságküzdelmek hagyománya dicső: 1848, 1956, 1989. Ezek a pillanatok valóban a bátorság és az eltökéltség megnyilvánulásai voltak. A baj az, hogy ezek a pillanatok pontosan azok: pillanatok. Közöttük évtizedes – néha évszázados – passzivitás és tekintélyelfogadás húzódik.
A World Justice Project jogállamisági indexe szerint Magyarország a 143 országból a 79. helyen áll. A "kormányzati hatalom korlátozása" alindexben a 143-ból a 123. – húsz hellyel Afganisztán felett. Ez nem elírás.
A demokrácia állapotáról szóló nemzetközi besorolások eltérnek egymástól, és ezt az eltérést érdemes ismerni. A V-Dem Intézet 2020 óta "választási autokráciának" minősíti Magyarországot – a legradikálisabb besorolás. Az Economist Intelligence Unit "hibás demokráciának" tartja – enyhébb, de szintén kritikus minősítés. A Freedom House "részben szabad" kategóriába sorolja. A Bertelsmann Stiftung a demokratikus minőség folyamatos romlását dokumentálja, de nem használja az "autokrácia" szót. A lényeg nem az, melyik címkét fogadjuk el, hanem hogy egyetlen jelentős nemzetközi szervezet sem minősíti Magyarországot teljes értékű demokráciának – és ez a konvergencia önmagában beszédes.
Az Európai Parlament 2022-ben megszavazta, hogy Magyarország "nem tekinthető teljes demokráciának". Ezt a magyar kormány "Soros-összeesküvésnek" minősítette, ami körülbelül annyira meggyőző, mint amikor a diák azt mondja, hogy az egyes nem az ő hibája, hanem a tanár személyes bosszúja, ami valljuk be igaz is.
A magyarok 50%-a maga is úgy véli, hogy a Fideszt már nem lehet demokratikus úton leváltani – beleértve a Fidesz saját szavazóinak 33%-át. Amikor egy rendszer saját támogatóinak harmada sem hiszi, hogy a rendszer demokratikus, az nem dicsekvésre ad okot.
A paradoxon ott élesedik ki, hogy a kormány retorikája a "szabad Magyarországot" ünnepli – Brüsszellel szemben, a "birodalmi akarattal" szemben, ahol nem kicsi birodlamat építgetnek a háttérben. A szuverenitásvédelem nem feltétlenül álságos: az EU intézményei iránti kritika más tagállamokban is létezik (Lengyelország, Olaszország, Franciaország), és az a kérdés, hogy hol húzódik a határ a nemzeti szuverenitás és az európai integráció között, nem pusztán propagandakérdés – hanem valódi politikai vita; lehetne. Ami viszont már nem vita, hanem technika: miközben kifelé szabadságot hirdetnek, belföldön az engedetlen újságírókat "hazaárulónak", a civil szervezeteket "külföldi ügynöknek", az ellenzéket "a nemzet ellenségének" bélyegzik. Szabadság kifelé, fegyelem befelé, de az a helyzet ez sem hungarikum, szabadon másolható, másolják is.
VIII. KÖZÖSSÉG, HŰSÉG, ÖSSZETARTOZÁS
Avagy: "Két magyar – három párt, négy vélemény és öt sértés"
Érintett pozitív tulajdonságok: hűséges, szerető, együttműködő, vendégszerető
Érintett negatív tulajdonságok: önző, önös, kapzsi, fukar, féltékeny, magányos
A "két Magyarország" nem publicisztikai fogás, hanem statisztikai tény. A 2022-es választásokon az ellenzék nyerte Budapest 18 körzetéből 16-ot; a Fidesz a 86 vidéki körzetből 84-et. Ez két különböző ország, amelyeknek közös a címere.
Budapest lakóinak 51%-a progresszív, a falvakban ez 25%. A budapesti a Telexet olvassa, a vidéki az M1-et nézi. A budapesti úgy gondolja, Európában a jövő; a vidéki úgy, hogy Brüsszel az ellenség. A budapesti az "ő" kávézójában ül; a vidéki az "ő" kocsmájában. És mindkettő meg van győződve róla, hogy a másik nem érti a valóságot. Ez azért nem ilyen egyszerű, csak látványos ez a kettéválasztás.
A Fidesz vidéki bázisát gyakran úgy ábrázolják, mint kizárólag kiszolgáltatottságra épülő szavazói tömeget. Ez leegyszerűsítés. A vidéki szavazók egy része tudatosan, racionális mérlegelés alapján támogatja a kormányt: a munkanélküliség 3,5–4% körülire csökkent (2012-ben még 11% fölött volt), a minimálbér 2010 óta nominálisan több mint duplájára emelkedett, a családtámogatási rendszer – beleértve a CSOK-ot, a CSOK Pluszt és a gyermekek utáni adókedvezményt – az EU egyik legbőkezűbbje, a rezsicsökkentés közvetlen, érezhető megkönnyebbülést hozott. Aki a saját bőrén tapasztalja, hogy van munkája, olcsóbb a fűtés és adókedvezményt kap a gyerekei után, annak a Fidesz-szavazata nem "manipuláció eredménye", hanem mérlegelés – még ha ez a mérlegelés nem veszi figyelembe a korrupcióval és az intézményi romlással járó rejtett költségeket.
Ettől még igaz, hogy a vidéki Magyarország jelentős részén a polgármester, a munkáltató, a helyi lap és a templomi közösség egyaránt a Fidesz hálózatának része, és ebben a környezetben az "ellenzéki szavazat" társadalmi kockázatot jelent, ha azt írom: kész öngyilkosság, az erős volna, a aszavazás megsem egyenlő, hogy jól időzítve ráfekszünk a sínekre. A két jelenség – a racionális választás és a rendszerszintű nyomás – nem zárja ki egymást. Mindkettő igaz, egyszerre.
A közösségi élet formálisan gyenge: 5–10% civil szervezeti tagság, ami az EU egyik legalacsonyabb értéke. A közösség nem intézményes, hanem informális – és politikai hovatartozáshoz kötött. A "mi emberünk" és az "övék" közötti határ élesebb, mint valaha, míg ha a választóvonal lényegében egy láthatatlan, de érzelmileg erős narratíva erődítmény.
A generációs törésvonal ebben a dimenzióban a legsúlyosabb: a Fidesz szavazóinak csupán 7%-a 30 év alatti, míg 63%-a 50 feletti. A párt fokozatosan "nyugdíjaspárttá" válik – amit a fiatalok nem azzal fejeznek ki, hogy az ellenzékre szavaznak, hanem azzal, hogy elmennek. Véglegesen.
IX. INFORMÁCIÓ, MÉDIA, VALÓSÁG
Avagy: "Két ország, két tévé, két igazság – és mindkettő meg van győződve a sajátjáról"
A fenti tulajdonságok mind összefutnak egyetlen kérdésben: milyen viszonyban áll a magyar társadalom a valósággal?
A média
A magyar médiahelyzetet egyetlen szám foglalja össze: a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) több mint 500 médiaorgánumot fog össze, és kapja az állami hirdetési bevételek 85%-át. A kormányközeli szervezetek ellenőrzik a rádió 93%-át, a regionális napilapok 100%-át és az esti tévéhírek 52%-át. A közszolgálati média évi 360 millió euróból működik.
A Reuters Institute szerint a magyar hírekbe vetett bizalom 22% – a 47 vizsgált ország közül a legalacsonyabb. Ami azt jelenti, hogy a magyarok nem bíznak a médiában – csak éppen különböző okokból: a kormánypártiak azért nem, mert "a független média hazudik", az ellenzékiek azért nem, mert "a közmédia propagandát gyárt". Mindkettőnek igaza van – a sajátjáról.
A pártatlanság itt megkívánja, hogy rögzítsük: a "független" média sem mentes a torzítástól. A Telex, a 444 és a HVG sem "objektív igazságközvetítő", hanem sajátos szerkesztői értékrenddel rendelkező orgánumok, amelyek szelektálnak, kereteznek és értelmeznek – ahogyan ezt minden média teszi, mindenhol a világon. A különbség nem az, hogy az egyik oldal "igazságot mond" és a másik "hazudik", hanem a rendszerszintű aszimmetria: a kormányoldal médiadominanciája olyan mértékű, hogy a vidéki Magyarországon a lakosság jelentős része számára fizikailag sem elérhető alternatív információforrás. Ez nem "verseny" – hanem egyoldalú túlsúly.
A "nemzeti konzultáció"
Megjegyzendő: más demokráciák is élnek hasonló eszközökkel – a svájci népszavazásoktól a brit referendumokon át az EU saját "konzultációiig". A manipulatív kérdésfeltevés nem magyar találmány. Ami magyar sajátosság, az a mérték: a rendszeresség, a költségvetési volumen és az, hogy a konzultáció eredményeit tényleges politikai döntések legitimálására használják, miközben a kérdések szisztematikusan egyetlen "helyes" válasz felé terelik a kitöltőt.
A migrációs narratíva kontra a valóság
Ugyanakkor Magyarország az EU 7. legnagyobb munkavállalási engedélyt kiállító tagállama lett – több tízezernyi ázsiai vendégmunkást fogadva. Tehát a narratíva: "Nem engedünk be senkit!" A valóság: "Tömegesen hozunk be olcsó munkaerőt, csak éppen nem menekültnek hívjuk, hanem vendégmunkásnak." A különbség a névben van – és a névvel a közönség 60%-a beéri.
A 28-as szám kontextusa sem elhanyagolható: ez részben a kormány tudatos jogi lépéseinek eredménye (a menedékjogi eljárás szándékos ellehetetlenítése), nem pedig annak a jele, hogy "nincs is probléma". A menedékkérelmek alacsony száma tehát egyszerre érv a kormány mellett (sikeresen zárta le az illegális migrációs útvonalat) és ellene (a nemzetközi jogi kötelezettségeket szisztematikusan sérti). Hogy melyik értelmezést fogadjuk el, az már – mint annyi más ebben az elemzésben – nézőpont kérdése.
X. A NAGY TULAJDONSÁGTÉRKÉP
Ami vitathatatlanul jellemző ránk – és amit jobb lenne, ha nem lenne, de így van
Erősen jelenlévő pozitív tulajdonságaink
| Tulajdon- ság | Miért igaz | De azért... |
|---|---|---|
| Leleményes | Rubik-kockától a NER-ig mindent kitalálunk | ...a leleményesség gyakran „svindli" formáját ölti |
| Humoros | A világ legjobb önironikus humora | ...mert a humor helyettesíti a terápiát |
| Kitartó/ makacs | Ezer éve itt vagyunk, sok nép nincs már | ...de a kitartás néha „makacsul kitartunk a rossz mellett"-et jelent |
| Kreatív | 13 Nobel-díj, világformáló találmányok | ...csak éppen a kreativitás nagy része külföldön kamatozik |
| Vendég- szerető | A vendég nálunk úgy eszik, mint máshol nem | ...feltéve, hogy a megfelelő útlevéllel jön |
| Diszkrét | Nem panaszkodunk idegeneknek | ...mert nem bízunk senkiben eléggé ahhoz, hogy panaszkodjunk |
Erősen jelenlévő negatív tulajdonságaink
| Tulajdon- ság | Adat | Kontextus |
|---|---|---|
| Pesszimista | Gallup: 117/120 az optimizmusban | Rosszabbul érezzük magunkat, mint ahogy élünk |
| Bizalmatlan | Interperszonális bizalom: 25–28% | Nem bízunk senkiben — és ezt tanítjuk a gyerekeinknek |
| Fásult/ passzív | 99,8% soha nem adományoz családján kívül | A közélet „nem az én dolgom" |
| Sértődős | Nemzeti sérelmi narratíva dominanciája | Trianon 105 éve volt — és ma élőbb, mint valaha |
| Kétszínű | CPI: 41/100, EU utolsó hely | A „kis magyar svindli" nemzeti sport |
| Hiszékeny | Piréz-teszt: nem létező nép elutasítása 60%+ | Mindkét oldal a saját propagandáját fogadja el kritikátlanul |
| Féltékeny/ irigy | Objektív javulás melletti pesszimizmus | „Nekem rosszabb" — még akkor is, ha objektíve nem |
XI. A VALÓSÁGHOZ VALÓ VISZONY: A DIAGNÓZIS
Három réteg, amelyek együtt teszik ki az összképet
Első réteg – az egyéni agy: Minden kognitív torzítás jelen van (megerősítési torzítás, vakfolt-torzítás stb.), de a magyar sajátosság az, hogy ezeket a torzításokat a kulturális pesszimizmus és a tanult tehetetlenség felerősíti. Nem azért nem nézünk szembe a valósággal, mert nem vagyunk képesek rá – hanem azért, mert évszázadok tanítottak meg rá, hogy a valósággal szembenézni fáj, és úgysem tudunk rajta változtatni.
Második réteg – a buborékok: A magyar társadalom két, inkább több, egymástól hermetikusan elzárt információs térben, buborékban él. Nem arról van szó, hogy "más véleményük van" – arról van szó, hogy más tényeket vagy inkább narratívát ismernek. A kormánypárti magyar egyszerűen nem találkozik azokkal az információkkal, amelyeket az ellenzéki természetesnek vesz – és fordítva. Ez nem vitahelyzet, hanem párhuzamos univerzumok. És – ami legalább ennyire fontos – mindkét buborék lakói meg vannak győződve arról, hogy ők az "informáltak", a másik oldal pedig "be van csapva". Ez a meggyőződés a buborékok leghatékonyabb ragasztóanyaga.
Harmadik réteg – a rendszer: A magyar eset sajátossága, hogy a valóság elhomályosítása nem kizárólag spontán folyamat, hanem jelentős részben államilag finanszírozott, szisztematikus program. A KESMA-médiabirodalom, a 136+ millió dolláros "nemzeti konzultációk", a plakátkampányok, az ellenségképek gyártása – ez a valóságviszony tudatos manipulálása. Ádám Zoltán és Golovics József 2025-ös akadémiai tanulmánya az "információs autokrácia" keretében elemzi a magyar esetet, amelyben az információ manipulálása szolgál a hatalom fenntartásának elsődleges eszközeként – nyílt elnyomás helyett. Más nemzetközi besorolások – mint az EIU "hibás demokrácia" kategóriája – kevésbé drasztikus terminológiát használnak, de a diagnózis lényegében konvergál: Magyarország demokratikus minősége tartósan és szisztematikusan romlik, mint sok más demokratikus helyen a világban vagy csak nyugaton.
A végső kérdés
Milyen nép vagyunk? – kérdezzük magunktól rendszeresen, általában némi keserű büszkeséggel.
A válasz az, amit Csontváry Öreg halász-festménye mutat: ha az arcot középen kettévágjuk és tükrözzük, az egyik felén bölcs, nyugodt arc néz ránk – a másikon démoni. Nem két ember: egyetlen arc, két lehetőséggel.
A leleményes, humoros, kreatív, vendégszerető, kitartó nép – és a pesszimista, bizalmatlan, sértődős, kétszínű, passzív nép: ugyanaz a nép. Hogy melyik arc dominál, az nem genetikai kérdés, hanem az intézmények, a történelmi tapasztalatok és – ami a legfontosabb – a tudatos egyéni és közösségi döntések eredménye.
A jelenlegi helyzet diagnózisa súlyos: a magyar társadalom a valósággal olyan viszonyt ápol, amelyben a kellemetlen tényeket áldozati narratívával helyettesíti, az intézményi romlást a "legalább rend van" illúziójával kompenzálja, és a szabadság hiányát a "legalább biztonságban vagyunk" érzésével takarja el – miközben a biztonság is illúzió, csak ezt (még?) nem mondtuk ki hangosan.
Van-e kiút? A számok szerint van esély. A fiatalok döntő többsége változást akar, az EU-tagságot a társadalom elsöprő többsége (82%) tartja előnyösnek, és a propaganda bizonyos területeken nem tudta felülírni a személyes tapasztalatot. A kérdés az, hogy a generációs váltás gyorsabb lesz-e, mint az agyelvándorlás – mert ha a legtehetségesebb fiatalok elmennek, mielőtt a változás bekövetkezne, akkor nem marad, aki a változást végrehajtsa.
De a "változás" sem egyértelmű ígéret. A magyar ellenzék az elmúlt tizenöt évben nem tudta bizonyítani, hogy képes lenne hiteles alternatívát kínálni: a 2022-es összefogás széthullása, a belső hatalmi harcok, a hitelességi válságok (Karácsony Gergely lemondós-nem lemondós epizódja, Jakab Péter kiválása, Márki-Zay Péter kommunikációs katasztrófái) mind azt jelzik, hogy a probléma nem csak a hatalom oldalán van. Egy társadalom nem úgy gyógyul, hogy kicseréli az egyik rossz orvost egy másikra – hanem úgy, hogy a diagnózist komolyan veszi.
Zárszó
A kérdés soha nem az, hogy "milyenek a magyarok" – hanem az, hogy milyen feltételek szükségesek ahhoz, hogy egy stabilan fenntartható minőségi arc legyen az, amelyik a tükörből néz vissza. Ehhez intézmények kellenek, amelyekben meg lehet bízni – és amelyeket nem az első adandó alkalommal rúgnak szét, bármelyik oldal is kerül hatalomra. Média kell, amelyik a valóságot közvetíti – és amely saját magát sem tekinti tévedhetetlennek. Oktatás kell, amelyik a kritikus gondolkodást fejleszti – nem a "helyes" gondolkodást, akármit is értsen ez alatt az éppen aktuális hatalom. És kell hozzá a bátorság, hogy szembenézzünk önmagunkkal – nem azért, mert ez kellemes, hanem azért, mert ez az egyetlen út előre.
Vagy, ahogyan a régi vicc tartja:
– Mi a különbség a magyar optimista és a magyar pesszimista között?
– A pesszimista azt mondja: "Rosszabb már nem lehet." Az optimista azt mondja: "De lehet!"
De talán ideje lenne egy harmadik magyarnak is megjelennie: annak, aki azt mondja: "Lehet, hogy rosszabb is lehet – és azon is dolgozhatunk, hogy jobb legyen."
Itt-ott nyomokban humort tartalmazó írás, talán nem a vitatható tények rovására ment – hisz úgyis tagadásban maradunk; vagy mégsem?!
Felhasznált források
Kormánykritikus és független nemzetközi szervezetek: Freedom House | V-Dem | Transparency International | World Justice Project | RSF | OECD PISA | CIVICUS | Human Rights Watch 2024 | Heinrich Böll Stiftung
EU és nemzetközi kutatóintézetek: Eurobarometer | BTI 2024 (Bertelsmann Stiftung) | Reuters Institute Digital News Report | World Happiness Report | EIU Democracy Index | GLOBSEC Trends 2024
Magyar kutatóintézetek (többféle orientációval): TÁRKI | Policy Solutions | Medián | Political Capital | Mérték Médiaelemző | Hungarostudy | Századvég | Nézőpont Intézet
Akadémiai szerzők: Scheiring Gábor | Krekó Péter | Bíró-Nagy András | Ferge Zsuzsa | Kopp Mária | Szelényi Iván | Ádám Zoltán – Golovics József (2025)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése