Az Európai Parlament február 10-én próbaszavazást tartott a digitális euróról. Eredmény: 438 igen, 158 nem. Ez még nem a végleges szavazás – az 2026 nyarára várható –, de az üzenet nem félreérthető. A szokásos bal-jobb törésvonal felbomlott: a legnagyobb jobbközép frakció, az EPP kettészakadt, a szélsőjobboldali ESN-ben is többen nyomtak igent, mint nemet, és a projektet vezető EPP-s előadó, Navarrete Rojas maga is nemmel szavazott – a saját pártja többségével szemben. Az ő álláspontja az, hogy a fizetéseket hagyják a magánszektorra. A többség viszont mást gondol.
Nem kerbanki pénz – jegybanki
A digitális euró lényegi újdonsága, hogy mögötte közvetlenül a jegybank áll. Ez nem kereskedelmi banki pénz: nem a bankszámlánkon keresztül vagyunk kapcsolatban a rendszerrel, hanem közvetlenül az Európai Központi Bankkal. Más infrastruktúra, más logika. Nem véletlen, hogy egyre hangosabban beszélnek arról, hogy ez az EU fizetési függetlenségének egyik lépése lehet – a Visa és a Mastercard dominanciájának csökkentése nem csupán adatvédelmi kérdés, hanem stratégiai.
A helyi pénz analógiája – és ami túlmutat rajta
Van valami ismerős az alapgondolatban. Aki emlékszik a Soproni Kékfrankra, a Balatoni Koronára, vagy ismeri a svájci WIR-t, az tudja: ezek a helyi pénzek arra születtek, hogy a pénz ne szivárogjon el a helyi gazdaságból. A digitális euró mögött hasonló logika húzódik, csak kontinentális szinten: a cél, hogy az európai pénzforgalom ne függjön amerikai fizetési rendszerektől. A közvetítők kiiktatása közös pont – de a digitális euró természetesen nem helyi pénz, hanem az eurózóna közös valutájaként létező jegybanki digitális fizetőeszköz.
A programozhatóság kérdése – avagy a bizalom próbája
Az EKB következetesen állítja, hogy a digitális euró nem lesz programozható (a 3000 eurós feltöltési plafon már programozottság…). Nem fogják megszabni, mire költheted és mire nem, nem lesz lejárati idő a pénzeden, és a birtokolható összeg plafonját is csak pénzügyi stabilitási okokból tervezik. Ez legalábbis a jelenlegi álláspont.
Csakhogy a technológia maga lehetővé tenné mindezt – ahogy Kínában a digitális jüan esetében ez már működő valóság. A programozható pénz bizonyos célokra akár hasznos is lehetne: egy célzott alapjövedelem bevezetéséhez például szinte nélkülözhetetlen, hogy az összeg valóban a szándék szerinti területen kerüljön elköltésre. De itt jön a nagy kérdés.
Mennyire bízol abban, hogy az európai intézmények hosszú távon betartják a saját maguk által felállított korlátokat?
Ma a korlátozás az eltökélt szándék. De aki ismeri az uniós szabályozás történetét, az tudja, hogy a mai „soha" holnap könnyen „kivételes esetben" lesz, holnapután pedig „általános gyakorlat". A fejlesztés költsége egyébként sem elhanyagolható – az EKB 1,2 milliárd eurós büdzsét tervez a digitális euró infrastruktúrájára, ami önmagában jelzi a projekt súlyát és visszafordíthatatlanságát.
---
A digitális euró nem arról szól, hogy holnaptól másként fizetünk a boltban. Arról szól, hogy ki kontrollálja az európai pénzforgalom infrastruktúráját – és milyen feltételekkel. A 438-as szavazat azt üzeni, hogy az EU ebben a kérdésben már döntött. A részletekről viszont érdemes vitázni, amíg még lehet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése