Élsz egy házasságban tizenöt éve. A párod kontrollmániás: ő dönti el, mit veszel, kivel barátkozol, mit nézel a tévében. A közös bankszámláról nem ad elszámolást, de ha megkérdezed, hová ment a pénz, te vagy a hálátlan.
A szomszédot viszont gyanakvóan figyeli - nehogy beleszóljon a "családi ügyekbe." Az aki nem áll mellé, az az egész család ellensége. A közös barátaitokat egyenként kiközösítette, aki valaha szólt egy kritikus mondatot, azzal "nincs tovább." Az esküvőtöket a pap előtt tartottátok, de utóbb kiderült, hogy a templomba is csak azért ment, mert az jól mutatott a meghívón. Soha, egyetlen egyszer sem kért bocsánatot semmiért. Ha veszekedtek, a konfliktusokban mindig ő határozza meg a kereteket, és ha te visszalépsz, ő még tovább megy, mert nála ez "alapelv." Ezt az apjától tanulta.
Reggel azzal kezdi a napot, hogy elmondja, ki az ellenség. Hétfőn a szomszéd, kedden az anyósod, szerdán Brüsszel. Az ellenség változik - a struktúra soha. A házassági évfordulón is csak magáról beszél, de úgy, hogy "mi"-t mond: "mi úgy döntöttünk", "mi ezt akarjuk" - ahol a "mi" az "én", csak többes számban, mert a "mi" nála nem közösség, hanem bekebelezés. Gázlángozik, a te emlékezeted mindig rossz, az ő verziója mindig az egyetlen igaz. Ha a válási tárgyalásra kerülne sor, legszívesebben ő lenne a bíró is.
Most képzeld el, hogy megjelenik valaki és már jön az az érzés, amiről tudod idővel beleszeretsz. Jóképű, magabiztos, fehér ingben, drága karórával. Azt mondja: "Tudom, milyen az életed. Tudom, mert ott voltam. Ismerem belülről", mert ő is ugyanabban az ikerházban lakott, csak a másik lakásban, tizennégy évig. Nem zaklatta az igazságérzete a költözéskor, akkor zaklatta, amikor kirakták a saját szobájából.
Az első pillanatokban lenyűgöz: kimondja, amit te évek óta gondolsz. Egy ideig minden a helyére kerül. De aztán elkezdenek kicsúszni a részletek. Kiderül, hogy az előző kapcsolatában - ami az exeddel kötötte össze - titokban lehallgatta a párját. A felvételt tizennégy hónapig tartotta magánál, és akkor hozta nyilvánosságra, amikor az stratégiailag a legjobban jött. Az exe közösségi oldalait is ő kezelte, ő írta a posztokat, ő építette a képet, ő volt a bábjátékos a kulisszák mögött. A legjobb barátja - az esküvői tanúja, a gyereke keresztapja - úgy jellemezte: "hiányzik belőle a kompromisszumkészség." A barátai szerint "onnan lehetett tudni, hogy hol van a partin, hogy ott volt a vita." A munkatársait a hátuk mögött "agyhalottnak" nevezte. Ha kritizálod, az "hamisítvány." Ha rákérdezel, az "titkosszolgálati akció." Ha kételkedsz, "a gonosz oldalán állsz."
És most ülsz a két szék között. Mert válni akarsz és szerelmes is vagy.
Mindkettő azt mondja: "nélkülem összeomlik minden." Az egyik a "rend", a másik a "remény" - de mindkét mondat úgy végződik: "én."
Mindkettő reggel azzal kezdi, hogy kijelöli, ki az ellenség, csak a nevek cserélődnek.
Mindkettő megtiltja, hogy a másikról jót mondj, mert az eltérő vélemény az árulás szinonimája.
Mindkettőnek más az arca otthon, mint a vendégek előtt.
Mindkettő úgy neveli a "családot", mint egyszemélyes diktatúrát: az egyik harminc éve egyedüli vezető, a másik az első pillanattól "egyszemélyes show-ként" működteti a saját családját.
Egyik sem hajlandó párterápiára (helyesebben szerelem közben ez fel sem merülhet) - a kompromisszum mindkettő szótárából hiányzik. És egyik sem gondolja, hogy a saját hibáiról beszélni bármi más lenne, mint az ellenségnek dolgozni.
A helyzeted azé az emberé, akinek a szerelme pontosan ismeri a régi pár összes trükkjét - mert ugyanabban a házban tanulta. És aki most azt ígéri, hogy nála minden más lesz, miközben a viselkedési mintái kísértetiesen ismerősek.
Szóval válni akarsz és már szerelmes vagy.
Hamarosan döntést kell hoznod...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése